,,Megmentettem a házasságom!”
Willov 2005.04.05. 10:30
Sarah Michelle Gellar hét évig vadászott Buffyként a gonoszra, ezért senki sem lepődött meg, amikor 2003-ban bejelentette, hogy visszavonul! Hónapokon keresztül nem adott életjelet magáról! Persze beindult a pletykagépezet is, hogy Sarah azért tűnt el, mert a házasságát próbálja megmenteni…
Hol bujkáltál az elmúlt időben?
Szükségem volt egy kis szünetre. Amikor a Buffyt forgattuk, semmi másra nem jutott időm, és lassan azt vettem észre magamon, hogy nem tudom kézben tartani a saját életemet.
Ezek szerint igaz, hogy magánéleti problémáid voltak?!
Hát, nem szívesen beszélek róla, de így másfél év távlatból bevallhatom, hogy igen. A forgatások alatt alig-alig foglalkoztam Freddie-vel és a barátaimmal. De félreértés ne essék, szóba se jött a válás, csak kicsit eltávolodtunk egymástól. Freddie és én is a saját életünket éltük. Még az a szerencse, hogy időben észrevettük, hogy valami nem stimmel…
Egyszer tényleg rajtakaptad a férjed a gyerekkori barátnőddel?
Ez nem igaz… vagyis nem úgy történt. Jess mindig is bejáratos volt hozzánk. A Buffy forgatásakor valóban sokszor ment el Freddie-vel vásárolni, és elég gyakran jöttek elém, de ennyi! Sokan kinevettek a hátam mögött, hogy a férjemet és a szeretőjét én tartom el, de ez szemenszedett hazugság. Természetesen a bulvársajtó fújt fel a dolgot!
Hogy éli meg a férjed, hogy sikeresebb vagy és többet keresel?
Nem hiszem, hogy sikeresebb lennék, csak az volt a szerencsém, hogy egy népszerű tévésorozatban játszottam, amit sokkal több ember néz, mint egy mozifilmet. A pénz pedig nem számít. Igaz, hogy többet keresek, de annyival többet költök…
Mániákusan szeretsz vásárolni?
Nem, mert még emlékszem azokra az időkre, amikor szinte semmi pénzem nem volt, ezért most kétszer meggondolom, mire költök. De az az igazság, hogy a cipőknek és a szép ruháknak nem tudok ellenállni. Imádok jól kinézni, és mindenképp tartani akarom a versenyt a hollywoodi cicababákkal, akik igen magasra rakják a lécet. Az viszont tuti, hogy műtetni nem fogom magam, mert irtózom a vértől!
Pedig annyi horror filmet forgattál, hogy már hozzá szokhattál volna!
Nem, soha! Betegesen félek az orvosoktól, a horrorfilmforgatás pedig össze sem hasonlítható egy rendelővel! Egyébként forgatás közben fele annyira sem tűnik rémisztőnek egy-egy jelenet, mint a vásznon. Most, hogy láttam új filmemet, a Grudge-t (Átok), néhány jelenetnél bizony elborzadtam a nézőtéren.
Hol láthatunk legközelebb?
Most jártam körbe a világot, mert a Grudge majdnem összes premierjén részt vettem, ezért pár hétig pihenek. Elmegyünk a férjemmel egy kicsit nyaralni, és utána belekezdek egy új film előkészületeibe. Persze csak mértékkel, mert egyszer már majdnem megjártam
|